Valóban nem, a szülésnek csak a másik oldalát tapasztaltam eddig: megszülettem. Márpedig lánynak. Ugyanúgy megéltem a gyerekkort, a kamaszkort, én is menstruálok, küzdök a PMS tüneteivel, hajózok saját hangulatom hullámain, sírok, eszem-iszom, akárcsak bárki más. Elmondhatom magamról, hogy neveltem már gyereket, mégpedig más gyerekét. Tanítottam állni, járni, enni, etettem, hozzátápláltam, pelenkáztam, fürdettem, mértem lázat, töröltem három gyerek hányását, tanítottam a szobatisztaságot, mostam telepisilt ágyneműket és sorolhatnám a végtelenségig. Más gyerekét annyiból nehezebb nevelni, bizony nehezebb, mert ott nézik a minőséget. Hogy jól csinálod-e. Pláne, ha pénzt kapsz érte, akkor főleg. Viszont még nem szültem.
Tudom-e milyen szülni? Nyilván azon kívül, amit megtanultam a képzésen, mások tapasztalatán, az elolvasott könyvek ismeretanyagán, a rengeteg videó megnézésén, a sok-sok cikken, statisztikán kívül: nem tudom. (Igyekszem az arányokon változtatni :))
De tudja-e az a szülésznő, főorvos, aki programozott császárral szült? Vagy az, aki előnyben részesíti az indokolatlan mesterséges oxitocin használatát? Jónak tartja a gátmetszést? Netán az indokolatlan császármetszést? Sőt, pimasz leszek: jobban tudják a férfi orvosok? Ők is lexikális, tapasztalati és a protokoll szerinti utasítások, ismeretek után cselekszenek, nem látnak a kismama fejébe, lelkébe, legfeljebb igyekezhetnek jóindulattal, odaadással, szeretettel döntéseket hozva tekintettel az édesanyára és a babára.
Nem kell ahhoz szülni, hogy tudjam, a nők képesek gyermeküket természetes, hüvelyi úton világra hozni a legjobb körülmények és normális várandósság mellett. Vagy hogy tudjam a mesterséges oxitocin vagy az epidurál kockázatait. Netán anatómiai szempontból tisztában legyek azzal mennyit számít, ha normál körülmények között az édesanyát hagyják mozogni, testhelyzetet váltani, esetleg enni, inni. És noha nincsen kompetenciám világra segíteni senkit, a támogató szerepéhez nem kell sem diploma, sem orvosi végzettség, sem a szülés saját élménye. Egy édesapa is lehet nagyszerű segítő, akárcsak egy nagymama vagy az édesanyához közelebb álló személy, barátnő is. Megfelelő forrásból, megfelelő tudásra szert tett unokatestvérek, szomszédasszonyok, lényegében akárki tud hasznos segítséggel, támasszal vagy akár vigasszal szolgálni.
A mai napon rám pirítottak, hogy még nem szültem. Azért mert rávilágítottam arra a tényre, hogy sokszor nincs külön indok a burokrepesztésre, a császármetszésre és egyéb beavatkozásra viszont valóban van olyan élethelyzet, amikor ezek alkalmazása szükséges vagy javíthat az események haladásán, kimenetelén. Az érmének mindig két oldala van, mérlegelni pusztán azt kellene, hogy a beavatkozással vagy a beavatkozás hiányával ártanak-e többet, kell-e vagy sem, esetleg van-e bármi veszélye a várakozásnak, rábízni a dolgokat a természetre. Megdöbbentem, hiszen mindig azt vallottam, hogy a tudás érték, hatalom, előre viszi az embert, az új információtól vagy a lehető legtöbb információ ismeretétől nem kell félni: egy adott helyzetben minél többet tud az ember, annál felkészültebb lehet (nyilván, mivel társas emberek vagyunk, a felkészültség hiába, ha nem kapunk fizikai és lelki támaszt egy stresszhelyzet vagy konfliktus során). És bár való igaz, az ősi indián népeknek éppen a lexikális tudás hiánya jelentette a segítséget, ha úgy vesszük akkor ott, ez volt a tudás: rábízták magukat az anyatermészetre; nem félték az életet, a fájdalmat, a halált. Napjainkban, amikor a legtöbb szülés modernizált környezetben, orvosok között, kórházban történik, nem tehetjük ezt meg, szükség van a tudásra és ráadásul a lehető legtöbb tudásra ahhoz, hogy döntéseket tudjunk hozni. Hinni kell a női erőben, az asszonyi erőben, az anyai erőben, a természet erejében.
A tudás hatalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése