Lótusz születés

 A lótusz szülés fogalmát egyelőre kevesebben ismerik, pedig a természetes és gyengéd születéshez kapcsolható. Arról szól, hogy a baba méhlepénnyel való kapcsolata minél tovább fennmarad, nem vágják el a köldökzsinórt a szülés után. Ez a kapcsolat eltarthat 3-5, de akár 7-10 napig is. Ez a „szülési” mód egyfajta megnyugtató átmenet a baba számára a méhből a világunkba érkezés között.

A méhlepényt és a köldökzsinórt megmossák, áttörlik, majd különböző gyógynövényekkel (levendula, rozmaring, stb., mások ezek sóval kevert változatát használják) beszórják. A korai napokon jelentkező (3-4) ammónia szagot egy kevés illóolajjal szokták semlegesíteni. Az el nem vágott köldökzsinór, amíg a méhlepény lüktetése meg nem szűnik, a normális szüléshez képest 30-50%-kal több vért juttat a baba szervezetébe, ám a méhlepény feladata a szülést követő néhány órán belül befejeződik. Úgy tartják, hogy az energiaáramlás viszont ezen a ponton túl is folytatódik, amíg a baba készen nem áll a leválásra.

A Sacred Birthing szerzője Sunni Karl szerint a baba és a lepény közös auramezőben léteznek és amikor a köldökzsinórt elvágják, hirtelen az aura egyik fele eltűnik. Ennek a fél energiamezőnek a pótlása a babának hatalmas erőfeszítés. Egy traumás szülés után, vagy ha a csecsemő esetleg nem tökéletes egészséggel születik, szükség lehet erre az extra energiára.

A szülés után komoly logisztikázást kíván a szülőktől a baba és a méhlepény közti kapcsolat megtartása, de megéri: a lótuszbabák kevesebbet sírnak, nyugodtabbak, békésebbek. Gyakran nem öltöztetik fel a születést követően a kisbabát, hanem meztelenül kerül az anyukája mellkasára. Az első 15-20 órát hol az édesanyja, hol az édesapja lehetőleg csupasz mellkasán tölti. Kevesebbet mozgatják a csecsemőt, nem jellemző, hogy egyik helyről a másikra vinnék, felkapkodnák, leginkább csak óvatosan forgatják és az édesanya csak rövid időre hagyja magára a babát. A bőrkontaktus az aranyórákon túl is megmarad.

Sokan fertőzésveszélyesnek gondolják, hogy a folyamatosan „bomló” méhlepény az újszülöttel kapcsolatba kerüljön, de ilyenkor nem a méhlepény rohadva bomlására kell gondolni. Legtöbbször szárító hatású növényekkel, sóval kezelik a lepényt, hagyják a levegővel érintkezni, így a száradása gyorsabban megy végbe. Leginkább szita-szerű kosarakban vagy direkt erre a célra varrt zsákocskákban tárolják, hogy átjárja a friss levegő, így nincs különösebb szaga. Sokan azt állítják, hogy a méhlepénynek és a köldökzsinórnak eleve csecsemő illata van.

Magyar nyelven kevés információ olvasható róla, de 'lotus birth' angol kifejezéssel több találatot is hoz a gugli és a youtube is.

Itt, az etsy-n pedig gyönyörű 'lotus kit'-ek, avagy lótusz készletek láthatóak.

Itt pedig gyönyörű képek, többek között a használt gyógynövényekről (rózsaszirom, rozmaring, zsálya, levendula) és egy bambusz gőzölőről. 

Ha pedig bővebben olvasnátok a lótusz szülésről, akkor a külföldi anyagon kívül ezt a magyar blogot ajánlom.

Ti mit gondoltok a lótusz szülésről?

Cicisztori

Egy cikk (Szoptatás egy éves korfölött) megjegyeztem, hogy talán, egyszer mesélni fogok a szoptatással kapcsolatos véleményem alakulásáról, meg persze lesz sok-sok szó a szoptatásról is önmagában, aztán ahogy kutakodtam-kutakodtam, szembe jött velem egy cikk. És akkor letaglóztam. Mert persze azonnal tudtam kötni emlékek tömkelegéhez és egy számomra nagyon kedves élményhez is, mivelhogy a dúlaképzpés keretein belül részt vettem Hoppál Bori előadásán, ahol többek között szóba kerültek a cicik is. Hát persze, hogy a cicik (is) :)

És most úgy érzem, azonnal írnom kell erről, míg el nem múlik a belső pörgés, amíg még bennem van. Csak remélni tudom, hogy érdekes lesz. Bizony, cicikről fogok írni.

Eleinte szerintem egyik lány életében sem központi ez a „cicidolog”, egyszerűen nincs cici. Talán azoknak, akiket vagy akiknek a testvérét szoptatott az édesanyja, közelebbi témának számít vagy természetesebb, de számomra, akit cumisüvegből tápláltak és aki egész tizenéves koráig nem látott női mellett csupaszon, annak fura, már-már megmagyarázhatatlan misztikum övezi ezt az egészet.

Nem tudnám megmondani, mi volt a legkorábbi cicista emlékem, de arra emlékszem, hogy mindig volt bennem valami félelem, hogy például uszodában vagy „véletlenül” elő bukkan egy női mell és akkor mégis mit lehet tenni? Előre éreztem, hogy sokkolva leszek. Már akkor is egy nagyon intim, bensőséges valaminek gondoltam a nő viszonyát a saját melleihez, meglehet túlbagatellizáltam és izgultam, hogy eljön a pillanat, amikor rám is nő kettő olyan és akkor mégis mihez kezdek?

Arra emlékszem, hogy már elég sokan hordtak melltartót, amikor a sajátjaim megiperedtek és akkor elkezdtem túlméretezett pólókban és pulcsikban feszengeni és takargatni. Még élénken él bennem, hogy anyám messze nem tartotta melltartó érettnek a helyzetet, mikor én esdekelve könyörögtem, hogy nekem bizony kell valami, ami féken tartja ezeket az egyre növekvő „izéket”. Innentől még szigorúbb titoktartás övezte a ciciket, egy ideig próbáltam leplezni a meglétüket, aztán már nem lehetett tovább bújtatni: megcicisedtem. Nem fájtak kimondottan, érzékenyek voltak, de tudtam hason aludni, viszont néha furcsán bizseregtek, hát, gondoltam, biztos megmacskásodtak és elkergettem minden szürreális gondolatomat.

Aztán volt egy pillanat, amikor vége elérték a „normális” méretüket és formájukat, egész jól összehaverkodtunk. A túlérett barátnőim eddigre már egész cicikolosszusokat dédelgettek a mellkasukon, én örültem, hogy az enyémek „pont jók”. Jött egy-két fiú, de a kezdeti bizakodás ellenére, nem engedtem túl közel őket, ezek a csajok mégis az enyémek, foglalkozzon a sajátjával.

Aztán túllépik a B-s méretet, és persze pont akkor jön a nagy szerelem. Tudjátok, az amelyikért általában meg tudnánk dögleni a kamaszkorunk végén, az a bizonyos „igazi”, nyilván akkor ezt hittük. Én is, a cicik is, minden. Mintha izzó vasalótalpat nyomnának az ember képébe, amikor azt mondta a delikvens, hogy ő a kis ciciket szereti, az „animés” ciciket. Gondolhatjátok, hogy menten a föld alá süllyedtem. Jött egy „csúnya vagyok, csúnyák a melleim is, mindenem” korszak, amiből nagy ívben lendültem át a csöcsök időszakába. Melltartóhőskor: én is megvettem a legszebbeket, emlékszem, mekkora izgalom volt egy női fehérneműboltba bemenni és valami extrémebb csipkéset kiválasztani.

Végül a jelenlegi korszak, amikor a valamikori kis cicikből nem maradt semmi. Azt szoktam mondani, hogy én azért nem alszom meztelenül, mert ha befekszünk az ágyba én meg a Pasi, akkor úgy leszünk, hogy ő, én, és a csöcsök. Szeretek mély dekoltázsos felsőket felvenni, de már diszkrétebbeket, mint régebben, mert ha túl mély a kivágás, akkor hirtelen megszűnik az arcom, és a legtöbb férfi átszellemül mély cicistává. Viszont már nem érzek késztetést arra, hogy dicsekedjek velük, néha pedig kimondottan kellemetlen, amikor a nagyáruházban a takarítós bácsi kis híján belebukik arcostól a dekoltázsomba. Hát nem szégyelli magát?!

És baromi jó érzés, amikor egy feszültebb, rohanósabb nap után hazaesek és második-harmadik teendőként letépem magamról a melltartót. És bizony, néha szuper érzés itthon egy szál trikóban flangálni minden szemérmetlenség nélkül. Megkönnyebbülés. Átlényegülés. Eszméletlen harmónia és testiség. Szex pedig csakis melltartó nélkül, nem is értem a mostani filmeket: mit takargatják a didkókat az adoniszi pasik előtt?!

A legközelebbi kihívás számunka a terhesség és a szoptatás lesz. Várjuk? Félünk? Lesz-e elég tej? Mi lesz, ha lógni fognak, mint két agyonhordott zokni? Aggódunk? Nyilván. Izgulunk? Nagyon! Menni fog ez a változás? Naná. Annyi mindenen átmegy az ember teste, hogy én hiszem, a komfortzónánk túli igénybevételnek és megpróbáltatásnak is ellen tudunk állni, így felesleges előre hisztiznünk miatta.

Külön kaland a saját testképünkről alkotott véleményünk, a hozzá fűződő érzéseink, lehet éppen szeretetünk alakulása. Végszóul: harmónia a testnek és a léleknek egyaránt!  

Ajánlom a fent említett hivatkozásokat és Hoppál Bori bármilyen munkásságát, legyen az előadás, könyv, facebook oldal, mind-mind olyan szellemiséggel, energiával, erővel, szemlélettel bír, amit szerintem minden nőnek el kéne sajátítani. 

Ki a dúla?

Ki a dúla?

Dúla – görög eredetű kifejezés, jelentése: segítő asszonytárs. Általában saját szülési tapasztalattal rendelkező nő, aki fizikai, érzelmi és információs segítséget nyújt az anyának és párjának a várandósság idején, a szülés alatt és akár utána is, ha szükséges.

A dúla:

-meghatározó élménynek tartja a szülést, születést

-tisztában van a születés természetével

-megérti, elfogadja és támogatja az édesanyát, az ő érzelmi igényeit

-szülés alatt végig a vajúdó mellett marad megszakítás nélkül

-érzelmi és fizikai támogatást is nyújt, igény szerint

-segíti az anyát, igyekszik biztosítani az anya kényelmét

-objektív információnyújtással segít a döntések meghozatalában, de nem véleményez és semmiképpen sem erőlteti rá a saját elképzeléseit, véleményét az anyára és párjára

-támogatja az anya, az apa és a kórházi segítők közötti kommunikációt

-szükség esetén kiegészítheti a partner és a kórházi segítők által nyújtott gondoskodást

-támogatja a szülőpár döntéseit

-együttérző szerepet tölt be, meghallgat, bátorít, segít!

-különböző fájdalomcsillapítási technikákat mutat az édesanyának és párjának, amit esetleg az édesanya párja is tud alkalmazni a vajúdás során, légzéstechnika és testhelyzetek ajánlásával könnyítheti az édesanya fájdalmait, segíti a vajúdás haladását

-rugalmasan alkalmazkodik a változó igényekhez

-segítségével az édesanya elkészítheti szülési tervét

-segíthet az első mellre helyezésnél

Mit nem csinál a dúla?

-nem hoz döntéseket az anya és a párja helyett, tehát nem dönt helyetted

-nem erőlteti rád saját véleményét, meggyőződését

-nem akar rábeszélni vagy lebeszélni semmiről, elsősorban az anya igényei a legfontosabbak

-nem kardoskodik a kórházi személyzettel

-nem szól bele szakmai kérdésekbe a kórházban

-nem végezhet klinikai, kórházi tevékenységet, tehát nem mérhet vérnyomást, nem végezhet hüvelyi és egyéb más vizsgálatokat, nem ellenőrizheti a magzati szívhangot, ezek mind a kórházi személyzet, az orvos és a szülésznő kompetenciái

-nem pótolja az egészségügyi dolgozók, az orvos és a szülésnő munkáját, hanem igyekszik kiegészíteni azt

-ugyanakkor nem veszi át az apa szerepét sem

A dúla és a szülőpár közötti kapcsolat legjobb esetben már a várandósság idején megkezdődik, kölcsönös empátiára, bizalomra épül. A dúla kideríti, hogy mik az édesanya vagy párjának a szüléssel kapcsolatos elképzelései, vágyai, céljai. Esetleges kérdésekben más megvilágításban is átbeszélhetik a közelgő események alakulását, a dúla információval látja el őket a terhességgel, a szüléssel kapcsolatban, igény szerint más témákról is beszélgethetnek a szülőpár félelmeinek eloszlatása érdekében. A találkozások központi témája az édesanya és a baba elsődleges igényei, így a dúla tevékenysége ezekhez igazodik.

A gyermekágyas időszakban is segítheti az új családot, amennyiben erre van igény. Támogatja a szoptatást, segítheti az édesanyát a számukra kényelmes szoptatási forma megtalálásában, kialakításában. Segíthet a szülésélmény feldolgozásában, az anyai szerepbe való átlényegülésben.

Kik vehetik igénybe a dúlák segítségét?

Mindenki, aki úgy érzi, hogy szüksége van ilyen jellegű támogatásra.

Hol lehet dúla jelenlétével szülni?

1998-ban életbe lépett egészségügyi törvény alapján: „A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, [...]” Eszerint minden kórházban lenne lehetőség a dúlával történő szüléskísérésre, de általában ez mindig külön megállapodás kérdése. 

A következő bejegyzésben az eddigi tapasztalatok alakulásával foglalkozunk, amiből kiderül, miért lehet fontos az édesanya számára egy asszonytársi segítő.